Jelentős veszteségeket szenvedett el

A támadások miatt kivonulhat az országból az ENSZ szomáliai hivatala

Kivonulhatnak Szomáliából az ENSZ helyi hivatalának munkatársai, illetve a más külföldi képviseleteken dolgozó diplomaták, ha nem szűnnek meg az ellenük irányuló támadások.

2014.04.23 09:19MTI
freedigitalphotos.net/artur84

Nicholas Kay, a világszervezet szomáliai hivatalának vezetője erről - helyi idő szerint - kedden beszélt Washingtonban, a Béke Intézetben.

Hangsúlyozta, a jelentős veszteségeket okozó támadások arra kényszeríthetik a nemzetközi közösség tisztviselőit, hogy elhagyják a polgárháború sújtotta afrikai országot, vagy csökkentsék a képviseleteken dolgozók számát a fővárosban, Mogadishuban.

Kiemelte, léteznek forgatókönyvek arra, hogy ha a további jelentős veszteségeket szenvednek el, akkor annak "stratégiai hatása" lesz ottani képviseletükre. Nyugati diplomaták azt követően fokozták kapcsolataikat Szomáliával, hogy ott a polgárjogi aktivista Hasszán Sejk Mohamudot választották meg elnöknek 2012 szeptemberében.

Akkoriban a Nyugat óvatosan azt vélelmezte, hogy javul a biztonsági helyzet az országban, és a Mohamud által vezetett kormány megteremti az állam stabilitását, illetve kiűzi az al-Shabaab szélsőséges iszlamista szervezetet Mogadishuból.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.