Elszámolt

Maga felé hajlott a keze

Nyugdíjba vonulásának másnapján 375 milliárd rúpiás (7,2 milliárd forint) korrupcióval gyanúsították meg az indonéz állami számvevőszék volt elnökét kedden.

2014.04.22 08:49MTI

Ügye a legújabb fejlemény a délkelet-ázsiai ország magas rangú tisztviselőit érintő, tavaly óta felszínre került botrányok sorozatában. A 67 éves Hadi Poernomót azzal gyanúsította meg az ország korrupcióellenes hatósága, hogy 2002 és 2004 között - még a nemzeti adóhivatal vezetőjeként - kenőpénz fejében adómentességet nyújtott az ország legnagyobb magánkézben lévő bankjának.

A hatóság szerint Poernomo maga utasította beosztottját arra: hagyja jóvá a Bank Central Asia (BCA) azon kérelmét, hogy a pénzintézetnek ne kelljen adót fizetnie a bedőlt kölcsönökkel kapcsolatos tranzakciói után. Korábban az adóhatóság a BCA és más pénzintézetek esetében is elutasította a hasonló kérelmeket.

A hatóság szerint az ügyben 375 milliárd rúpia kár érhette az államot. Ha bűnösnek találják, akkor az amúgy születésnapján meggyanúsított Poernomóra akár 20 évi börtönbüntetést és egymilliárd rúpiás pénzbírságot is kiszabhatnak. A számvevőszék leköszönő elnöke elleni eljárást számos, hasonlóan magas rangú tisztviselőt érintő korrupciós botrány előzte meg Indonéziában. Tavaly többek között az alkotmánybíróság elnöke és az energiaügyi hatóság vezetője ellen is eljárás indult.

A vállalati és politikai korrupció mértékét világszerte vizsgáló Transparency International legutóbbi jelentése szerint Indonézia a korrupció elleni fellépés tekintetében a 114. legrosszabbul teljesítő a szervezet által vizsgált 177 állam közül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.