Kongói konfliktus

Fény derülhet az 50 éves ENSZ-titokra!

Rejtélyes körülmények között halt meg az akkori ENSZ-főtitkár. Az USA-nak, a briteknek, Dél-Afrikának, de még Belgiumnak is érdekében állhatott eltenni láb alól.

2014.04.19 13:45MTI
Forrás: Wikipedia

Egyik elődje, Dag Hammarskjöld halála máig tisztázatlan körülményeinek kivizsgálását szorgalmazza Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, aki egy jogászokból álló nemzetközi bizottság tavalyi ajánlásának tesz eleget ezzel egy svéd újság szerint.

A Dagens Nyheter című lap arról írt, hogy a világszervezet vezetője arra kérte az ENSZ tagállamait, tegyék elérhetővé a Hammarskjöld halálával kapcsolatos információkat.

A svéd főtitkár 1961-ben rejtélyes repülőgép-szerencsétlenségben vesztette életét a mai Zambia területén. Lehetséges, hogy a történteknek köze volt az Afrikában akkoriban zajló politikai folyamatokhoz, az ügy újbóli kivizsgálását azonban mindeddig hátráltatta, hogy többek közt az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) megtagadta az archívumához való hozzáférést.

A szerencsétlenséget az ENSZ 1961-1962-ben már vizsgálta, a baleset okát azonban nem tudták megállapítani. Nem találtak magyarázatot arra, hogy Hammarskjöld holttestét külön, égésnyomok nélkül találták meg; mint ahogy arra sem, hogy két azonosítatlan holttestre is bukkantak, az egyikben lövedékekkel. Később arra utaló jelek bukkantak fel, hogy Hammarskjöld gépére zsoldosok rálőttek. A történtek hátterében egyesek a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Államok, valamint Nagy-Britannia titkosszolgálatait sejtik, de nem kizárt, hogy Belgium is érintett volt az ügyben, mert fenyegetve látta érdekeit Kongóban.

Dag Hammarskjöld a kongói konfliktus miatt utazott a térségbe 1961 szeptemberében. Gépe szeptember 17-ről 18-ra virradóra felrobbant, majd lezuhant Ndola város repülőtere közelében. A tragédiában 16-an haltak meg.

Az ENSZ-főtitkár, aki halála idején már nyolc éve vezette a szervezetet, posztumusz Nobel-békedíjat kapott 1961-ben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.