A nap híre

Irán nem lesz nukleáris hatalom!

Irán semlegesítette fokozottan dúsított uránkészleteinek felét, a nagyhatalmakkal kötött korábbi megállapodásának megfelelően.

2014.04.17 14:05MTI
Forrás: Freedigitalphotos Idea go

Minderről egy ma kiszivárgott jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) számolt be.

Teheránnak így lényesen kevesebb 20 százalékos dúsított urániuma maradt annál, mint amennyi fegyvergyártási célokra alkalmas lenne. Az ilyen fokon dúsított uránium csak egy fokozattal marad el a fegyverkészítésre alkalmastól.

Nyugati országok és Izrael szerint Irán titokban atomfegyver előállítására törekszik. Teherán ellenben korábban többször is cáfolta ezt.

Irán a Hatok elnevezésű országcsoporttal - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország - tárgyalásokat folytat nukleáris programjáról, és egy ideiglenes megállapodásban engedményeket tett a programmal kapcsolatban, cserébe a vele szemben bevezetett szankciók feloldásáért. Ebben a megállapodásban vállalt kötelezettséget Teherán 20 százalékos urániumkészlete felének a semlegesítésére is.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség rendszeresen beszámol arról, hogyan tartja be Irán a megállapodás rá eső részét.

Egy végleges megállapodás megkötése érdekében jelenleg is folyamatban van egy tárgyalássorozat Irán és a Hatok között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.