Nagy erőkkel folyik a kutatás

Csaknem háromszázan eltűntek a dél-koreai kompbalesetben

Csaknem háromszáz ember, zömében középiskolás diák tűnt el a Dél-Korea nyugati partjainál szerdán történt kompbalesetben.

2014.04.16 10:13MTI
Forrás: YouTube

A hatóságok eddig két halottról tudnak, de attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma ennél sokkal nagyobb lehet. A 6325 tonnás, Sewol nevű komphajón 477-en utaztak, köztük 324 középiskolás diák és 14 tanár, akik a dél-koreai Incshon városában szálltak hajóra, s a Koreai-félszigettől délre fekvő Csedzsu szigetére tartottak iskolai kirándulásra.

A dél-koreai kormány közlése szerint 295, a parti őrség tájékoztatása szerint több mint háromszáz ember tűnt el a balesetben, és csak mintegy 180 embert sikerült kimenteni a süllyedő hajóról, közülük 27-et sérülésekkel szállítottak kórházba.

A helyi média első jelentéseiben a hatóságok közlésére hivatkozva 368 túlélőről és 107 eltűntről számolt be. A hatóságok egyelőre nem adtak magyarázatot arra, miért nőtt csaknem háromszorosára az eltűntek száma, illetve csökkent felére a túlélőké.

A hivatalos közlés szerint ketten haltak meg - a legénység egyik tagja és egy diák -, de a halálos áldozatok száma ennél sokkal nagyobb lehet, félő ugyanis, hogy az eltűntek többsége az elsüllyedt hajóban rekedt. A tenger hőmérséklete 12 fokos, és ilyen hideg vízben az embert másfél-két óra után kihűlés fenyegeti.

A szerencsétlenség körülményei és okai egyelőre nem tisztázottak. A parti őrség szerint a komp legénysége helyi idő szerint kilenc órakor adott le vészjelzéseket, amikor a hajó 20 kilométerre volt Bjongpung szigettől.

Egy megmentett utas azt mondta, hogy ütközéshez hasonló hangot hallott, majd a hajó elkezdett oldalára dőlni és süllyedni. Két óra alatt fejtetőre állt, és szinte teljesen víz alá merült. A helyi média felvételein csak a hajó orr-része látszik ki a vízből.

Hírügynökségi jelentések szerint a hajó zátonyra futott, de voltak olyan hírek, hogy léket is kapott. Elhangzott olyan magyarázat, hogy víz alatti sziklának ütközött vagy egy másik vízi járműnek, talán tengeralattjárónak ment neki. Egy túlélő elmondta, hogy a víz nagyon gyorsan ömlött be a hajótestbe, a komp ráadásul erősen billegett, ami miatt az utasok nem tudták idejében elhagyni a fedélzeti helyiségeket.

A hajón éttermek, boltok és szórakozóhelyeik voltak. Nagy erőkkel folyik a kutatás az eltűntek után. Összesen 34 hajó és 16 helikopter vesz részt a mentésben, a haditengerészet és a parti őrség több mint harminc búvára kutat a túlélők után. A helyszínre indult egy, a térségben járőrszolgálatot teljesítő amerikai kétéltű hajó két helikopterrel a fedélzetén.

Pak Gun Hje dél-koreai elnök utasította az illetékes hatóságokat, hogy minden lehetséges eszközt vessenek be az emberéletek megmentése érdekében. Hangsúlyozta, hogy be kell vonni a mentésbe a haditengerészetet, a parti őrséget és a környéken tartózkodó más hajókat is.

Az 1994-ben épült, 146 méter hosszú és 22 méter széles Sewol hetente kétszer tette meg az utat Incshon és Csedzsu között. A kompot 921 utas, 180 gépkocsi és 152 kereskedelmi konténer szállítására tervezték.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.