Vizvezetékbe rejtették a pokolgépet

Merényletet kíséreltek meg Musarraf ellen

Merényletet kíséreltek meg csütörtökön Pervez Musarraf egykori pakisztáni elnök ellen Iszlámábádban.

2014.04.03 08:12MTI
MTI, archív

Egy híd alatt, a vízvezetékbe rejtett négy kilogrammos pokolgép húsz perccel azelőtt robbant fel, hogy a volt elnököt a villájához szállító gépkocsioszlop elhaladt volna a helyszínen.

Az incidens helyi idő szerint szerda 23 óra tájban történt, amikor a politikus elhagyta a ravalpindi kórházat, ahol az elmúlt három hónapban szívkoszorúér-panaszok miatt megfigyelés alatt tartották, és hazafelé tartott az elegáns iszlámábádi elővárosban, Csak Sahzadban lévő villájába.

A merényletben senki sem sérült meg – mondta a fővárosi rendőrség szóvivője, aki hozzátette, hogy az egykori elnök volt a támadás célpontja.

A robbanás után a hatóságok megváltoztatták a konvoj útvonalát. Pervez Musarrafot a héten hazaárulással vádolta meg egy iszlámábádi különleges bíróság, mert a politikus a hadsereg egykori vezetőjeként 2007-ben szükségállapotot vezetett be és felfüggesztette az alkotmányt.

A hetvenéves politikus ártatlannak vallotta magát a hétfői tárgyaláson, és azt mondta, hogy politikai ellenfeleinek, közöttük Navaz Sarif kormányfőnek az áldozata. A miniszterelnök rendelte el a különleges bíróság megalakítását 2013. november végén.

Musarraf 1999-es államcsínyétől a 2008-as elveszített választásokat követő lemondásáig volt hatalmon. Lemondása után száműzetésbe vonult, tavaly márciusban tért vissza Pakisztánba, hogy pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga élén induljon a júniusi választáson. Indulási jogától azonban a hatóságok megfosztották, és házi őrizetbe helyezték.

A hazaárulási ügyön kívül Pervez Musarraf ellen eljárás folyik az egykori riválisa, Benazir Bhutto volt kormányfő és Akbar Bugti beludzsisztáni lázadóvezér meggyilkolásában való érintettség gyanújával, valamint az iszlámábádi Vörös Mecsetben magukat elbarikádozó iszlamisták ellen a hadsereg által végrehajtott véres ostrom miatt is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.