Több hónapja tartották ellenőrzésük alatt

Elfoglalták az al-Kaida egyik bázisát a szír felkelők

Kormányellenes felkelők elfoglalták szerdán az al-Kaida terrorszervezettel szövetséges Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű iszlamista milícia egyik bázisát, egy aleppói gyermekkórházat.

2014.01.08 18:05MTI

Az ILIÁ több hónapja tartja ellenőrzés alatt a kórházat, amely főhadiszállásaként szolgált a dzsihádista szervezet hadi műveleteihez az észak-szíriai Aleppót körülvevő régióban.

Egy nappal szerdai győzelmüket megelőzően a felkelők közül húszan estek áldozatul egy öngyilkos merényletnek, melyet az ILIÁ követett el a szír-török határ menti Darkúsban.

A kórházban tartózkodó szélsőségesek sorsa felől egyelőre nincs hír, annyit tudni, hogy több tucat fogva tartott bajtársukat szabadították ki a felkelők - ez utóbbi állítás igazolásra vár az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint.

A különböző felkelőcsoportok alkotta szövetség és az ILIÁ között pénteken kirobbant harc eddig több mint 270 ember életét követelte, és az eddigi legsúlyosabb szakadást jelenti a Bassár el-Aszad elnök ellen harcolók sorain belül. Egy időközben megjelent videoüzenetben Abu Mohamed Adnáni, az ILIÁ vezetője harcra szólította fel követőit a többi felkelő ellen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.