Sün!

Rendőrök eladták volna a becsületesen leadott talált aranyat

Leadta az általa talált, 74,6 millió forintot érő aranyrudakat egy becsületes megtaláló, az azokat értékesíteni próbáló rendőr ellen viszont eljárás indul.

2013.12.20 19:15MTI

Leadta az általa talált, 74,6 millió forintot érő aranyrudakat egy becsületes megtaláló a dubaji reptéren, az azokat értékesíteni próbáló rendőr ellen viszont eljárás indul.

A dubaji reptéren dolgozó egyik takarító hét aranyrudat talált munka közben. A rudak egy ugandai nemesfém-kereskedő csomagjából estek ki, aki összesen 25 kilogramm arannyal érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe.

A becsületes megtaláló leadta az aranyat a reptéri rendőrségen, ott azonban kevésbé becsületes kezekbe kerültek a milliókat érő aranyrudak.

A Gulf News című online lap jelentése szerint az ügyeletes rendőrtiszt eltette az aranyat, a zsákmányon két kollégájával és bűntársával osztozott.

A három rendőr később egy negyedik kolléga és annak indiai rokona segítségével igyekezett eladni az aranyat, ekkorra azonban az ugandai kereskedő értesítette a nyomozókat, akik letartóztatták a rendőröket. Összesen hét gyanúsított áll az ügyben bíróság elé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.