Rábólintott az atomenergetikai bizottság

Megkezdődhet az elhasznált fűtőelemek kiemelése Fukusimában

Novemberben megkezdődhet az elhasznált fűtőelemek kiemelése a két és fél éve balesetet szenvedett fukusimai atomerőmű 4-es reaktorának pihentető medencéjéből, miután a japán atomenergetikai hatóság jóváhagyta a terveket.

2013.10.30 08:48MTI
MTI

Ez lesz az eddigi legveszélyesebb művelet a létesítmény lebontása során. A hatóság szerdai ülésén közölte: megfelelőnek találta az erőművet üzemeltető Tepco energiavállalat terveit, így a fűtőelemek kiemelése a korábbi terveknek megfelelően hamarosan megindulhat.

A 2011. március 11-én földrengésben és cunamiban megrongálódott Fukusima-1 erőmű 4-es reaktorának pihentető medencéjében 1533 elhasznált fűtőelem fekszik, amelyek közül szakértők szerint több megsérült.

Habár a 4-es reaktor nem működött a katasztrófa idején, az épületben tűz ütött ki, majd hidrogénrobbanás történt, ezért annak szerkezete súlyosan megsérült.

A Tepco állítása szerint azóta megerősítette az épületet, így az képes elviselni egy erősebb földrengést is, de a pihentető medence biztonságossága miatt független szakértők folyamatosan aggódnak. Szakértők szerint a mintegy 400 tonnányi uránrúd eltávolítása nemcsak az egyik első és legfontosabb lépése a létesítmény 40 évesre becsült, 10 milliárd dollárba kerülő lebontásának, de a legveszélyesebb is.

Az elhasznált kazetták kiemelése normális esetben rutinfeladatnak számít egy atomerőműben, de arra eddig nem volt példa, hogy egy megrongálódott blokkból távolítsanak el sérült uránrudakat.

Ha csak egyetlen fűtőelem eltörik, beszorul, vagy két kazetta túl közel kerül egymáshoz, abban az esetben fennáll a veszélye, hogy jelentős mértékű radioaktív sugárzás szabadul ki az erőműből. A Tepco egy távirányítású daruval felszerelt szerkezetet készített a művelet végrehajtására.

A tervek szerint a fűtőelemeket kiemelik a helyükről, egy nehézacél kamrába teszik, majd áthelyezik az erőmű közös tároló medencéjébe, amelynek épülete sértetlenül maradt, és biztonságos területen fekszik. Normál esetben száz napba telik az eltávolítás, de Fukusimában várhatóan egy-két évet fog igénybe venni.

Tavaly a cég próbajelleggel már kiemelt két rudat a pihentető medencéből. A művelettel kapcsolatos aggodalmakat növeli, hogy a Tepco az elmúlt hónapokban hibát hibára halmozott az erőműben, és emberi mulasztások miatt több esetben is radioaktív víz szivárgott ki a tengerbe.

A sokasodó hibák és a leszerelés körüli fejetlenség miatt szerdai japán sajtóhírek szerint a kormányzó Liberális Demokrata Párt a Tepco feldarabolását fontolgatja.

Az LDP-hez közel álló Jomiuri és Nikkei napilapok jelentése szerint a pártban köröztetett tervek szerint a fukusimai lebontásban érintett részlegeket pénzügyileg és szervezetileg is leválasztanák az energiaszolgáltató vállalatról.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.