Megszorítások

Több ezer nyugdíjas tüntetett Dublinban az egészségügyi reform ellen

Több ezer nyugdíjas tüntetett kedden Dublinban az ír egészségügyi törvénytervezet megszavazásának előestéjén.

2013.10.23 08:55MTI

A jövő évre szóló, 666 millió eurós megszorítással számoló egészségügyi költségvetéstervezet számos eddig meglévő támogatás visszavágását irányozza elő, ideértve az állami egészségügyi szolgáltatásokat.

Többek között megszűnne a 850 eurós haláleseti támogatás és a 9,5 eurós havi telefonszámla-támogatás is, viszont emelkedne a gyógyszerfelírás díja - olvasható az rte.ie hírportálon.

Mairead Hayes, az idősek független érdekképviseletének elnöke sikeresnek mondta a demonstrációt, ahol hétezer ember gyűlt össze az ír parlament épülete előtt. Eközben a parlamentben személyeskedő hangnemben vitáztak a politikusok a kérdésről.

Gerry Adams, az ellenzékben politizáló Sinn Féin elnöke azt állítota, hogy a kormány a lakosság teljes kizárásával alkotta meg a tervezetet. Enda Kenny miniszterelnök pedig azt rótta fel Gerry Adamsnek, hogy az Egyesült Államokba jár orvosi kezelésre.

A szintén ellenzéki Fianna Fáil párt az utolsó pillanatban egy módosító indítványt adott be, amely az időseknek nyújtott egészségügyi szolgáltatások általános védelmét célozza. Az egészségügyi reform számos eddig járó juttatást és kedvezményt kurtít meg vagy töröl el, szűkül a kórházi ellátás volumene is, a lakosság 70 év feletti részére vonatkozó legfájóbb intézkedés azonban az egészségbiztosítási jogosultságok átszervezése.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.