Tiszta nyereség

Először nyilvános az IOR vatikáni bank mérlege

Több mint hetven éves történetében először közölte éves mérlegét az IOR vatikáni bank kedden, amely szerint 2012-t majdnem 87 millió euró tiszta nyereséggel zárta.

2013.10.01 12:02Váczy Laura

A tavalyi mérlegkimutatás az IOR honlapján (ior.va). jelent meg.

A majdnem száz oldalas mérleg egyik fontos adata az, hogy a vatikáni bank a pénzintézetet érintő botrányok és az ezeket követő működési szigorítások ellenére nyereséggel zárta a 2012-es évet. A 86,8 millió euró mérlegszerinti eredmény négyszerese a 2011-esnek.

Újdonságnak számít, hogy az IOR mérlegét nemzetközi könyvvizsgáló cég hitelesítette, vagyis teljes mértékben megfelel az átláthatósági és a pénzmosás elleni szabályoknak.

A 0,44 négyzetkilométeres pápai állam 1942-ben alapított pénzintézetének 18.900 ügyfele és 114 dolgozója van. Ernst von Freyberg, az IOR februárban kinevezett elnöke július 31-én nyitotta meg az IOR honlapját éppen a mérleg közlésének céljával. A bankra vonatkozó adatok online közlését semmilyen más dokumentum vagy magyarázó sajtótájékoztató nem kísérte.

A mérleg közlésével viszont az IOR teljesíti az Európai Tanács pénzmosás elleni bizottsága (Moneyval) feltételeit. A Moneyval tavalyi vizsgálata során hiányosságokat tár fel az IOR-nál, amelyeket a vatikáni banknak az idei év végéig kell pótolnia.

Az IOR mérlegét azon a napon, kedden hozták nyilvánosságra, amikor Ferenc pápa megkezdte tanácskozását a kúria és az egyház reformjainak kidolgozásával megbízott bíborosi testülettel. A témák között szerepel a Vatikán gazdasági és pénzügyeinek rendezése is az egyszerűség és átláthatóság jegyében.

A Corriere della Sera olasz napilap értesülései szerint az IOR idei első féléves mérlege negatív volt, illetve a tavalyi nyereségből 50 millió euró már a hiányok fedezetéül szolgált. Az IOR-nál megkezdődött a számlák átvizsgálása is: hétfőn gyanús tranzakciók miatt 900 számlát zártak le, közöttük Szíria, Irán, Irak és Indonézia római nagykövetségének számláját. Elemzők szerint ez is azt tanúsítja, hogy a Vatikán csatlakozott a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni nemzetközi előírásokhoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.