A Heathrow repülőtéren

Nincs rá bizonyíték, hogy az akkumulátorok okozták a Dreamliner kigyulladását

Nincs bizonyíték arra, hogy az akkumulátorok meghibásodása miatt gyulladt ki pénteken a londoni Heathrow repülőtéren az etióp légitársaság repülőgépe.

2013.07.13 20:53MTI
Fotó: MTI

"Nincs bizonyíték a közvetlen ok-okozati viszonyra" - állapította meg a repülőgépek baleseteinek kivizsgálásával foglalkozó brit szakhatóság, az AAIB. A tűz az etióp légitársaság egyik Boeing-787 Dreamliner utasszállítóján keletkezett, és az első feltételezések szerint akkumulátortúlhevülés okozhatta a tüzet. A gépen nem voltak utasok, személyi sérülés nem történt. 

A nagy erőkkel kivonuló tűzoltók megfékezték a lángokat. A nemrég forgalomba helyezett repülőgéptípussal a múltban több hasonló eset történt, és emiatt e gépek repülését az idén több hétre az egész világon megtiltották. A problémát a szakértői vizsgálatok alapján az e típusban alkalmazott akkumulátorok túlmelegedése okozta, bár a túlhevülés okát nem sikerült egyértelműen megállapítani.

A Boeing módosította az akkumulátorokat, és a típus nemrég visszakapta a repülési engedélyt. Az ügyet kivizsgáló brit bizottság közölte, hogy az eddigi vizsgálat során nem találtak bizonyítékot arra, hogy a tüzet meghibásodott akkumulátorok okozták. 

Az etióp légitársaság szombaton közölte, hogy nem állítja le az ilyen típusú gépének a repülését, egyetlen Dreamlinert sem parancsolnak le a földre.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.