Erőszakos tiltakozó akciók

Fegyveresek körülvették a líbiai igazságügyi minisztériumot

Líbiai fegyveresek tucatjai légvédelmi ágyúkkal megrakott teherautókkal kedden körülvették az igazságügyi minisztérium épületét Tripoliban, kiterjesztve tiltakozó akciójukat, mellyel vasárnap óta megbénítják a külügyminisztériumot.

2013.04.30 13:42MTI

 A milicisták teherautóikkal lezárták az igazságügyi minisztériumhoz vezető utakat.
   
"Távozásra szólították fel a minisztert és az épületben tartózkodó munkatársakat, és lezárták a minisztériumot" - közölte a minisztérium tájékoztatási irodájának vezetője.
   
Az erőszakos tiltakozó akciók vasárnap óta zajlanak Tripoliban. Vasárnap mintegy 200 fegyveres vette körül teherautókkal a külügyminisztérium épületét, követelve a Moammer Kadhafi néhai diktátor rendszerével együttműködő személyek eltávolítását. Hétfőn ugyancsak fegyveresek vették körül a belügyminisztériumot és egy állami televízióállomást, béremelést és előléptetést követelve.
   
A megmozdulások résztvevői azt állítják, hogy az előző rezsim jelenleg is kormányzati tisztségeket betöltő tisztségviselői ellen tiltakoznak. De sok líbiai úgy gondolja, valójában Ali Zidan miniszterelnök kormányára akarnak nyomást gyakorolni, amely megpróbálja feloszlatni egységeiket.
   
Több mint egy évvel a Kadhafi-rezsim bukása után Líbia azon fáradozik, hogy egységes hadsereget és rendőri erőt építsen ki.
   
A tiltakozók fenyegetőznek, hogy más állami intézményekre is kiterjesztik akciójukat, ha követeléseik nem teljesülnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.