Várják a kormány megalakulását

Jó lesz a szerdájuk az olaszoknak?

Giorgio Napolitano eskütételét háttérbe szorítják a hétfői olasz sajtóban a kormányalakítást kísérő találgatások, amelyek szerint az államfő akár már szerdán kinevezheti az új olasz miniszterelnököt.

2013.04.22 11:41MTI

A Corriere della Sera szerint Giorgio Napolitano három nap alatt csodát tesz: hétfőn leteszi esküjét, kedden a pártokkal konzultál, szerdán kinevezi az új kormány vezetőjét. A legnagyobb olasz napilap úgy tudja, Napolitano kizárta az újabb szakértői kormány lehetőségét. Jelöltje a miniszterelnöki tisztségbe Giuliano Amato lenne, az egykori Olasz Szocialista Párt (PSI) volt politikusa, aki 1992-93 és 2001-2002 között már volt kormányfő.

Amatót a balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és a Mario Monti vezette centrum támogatja, a "régi politika" emberének kinevezését az Északi Liga és az 5 Csillag Mozgalom (M5S) ellenzi.

A Corriere szerint a 88 éves Napolitano a pártoknak diktált feltételekhez kötötte második köztársasági elnöki mandátumát, amely "valószínűleg nem tart el 2020-ig". A feltételek Napolitano beiktatási beszéde árulja majd el. Elemzők szerint az új kormánynak két évig kellene tartania.

Sajtóértesülések szerint az olasz köztársaság történetében először megismétlődő elnöki mandátum alkotmányos kérdéseket is felvetett: senki sem tudja, hogy az eredetileg májusban távozó Napolitanónak le kell-e mondania az újabb eskütétel előtt vagy sem. Az államfő egyébként úgy döntött, a lehető legegyszerűbb ceremóniával teszi le esküjét. Az ilyenkor szokásos díszlövések is elmaradnak.

"Egymással szóba álló" politikusok és szakértők alkotta kormányt jósolt a torinói La Stampa.

"A szakértőkből elegünk van, vagy politikusokból áll a kormány, vagy megyünk vissza szavazni"- hangoztatta Angelino Alfano PdL-főtitkár az Il Messaggerónak.

A találgatások szerint a kormányfő három helyettesi székét a nagyobb pártok kapják meg, az egyiket Alfano.

A minisztertotóban Montira a gazdasági vagy a külügyi tárca várna és a centrum magának akarja megtartani a belügyminisztériumot is Anna Maria Cancellierivel. Nem tudni, vállal-e kormánypozíciót az M5S. Beppe Grillo, az M5S vezére "II. Giorgio királyságának" nevezte a köztársasági elnök megválasztását.

A kormányalakításban a legnagyobb akadályt jelenleg az államfőválasztás során "darabokra hullott" PD képviseli. A balközép párt teljes vezetősége lemondott. Kedden döntenek arról, ki egyeztet Napolitanóval a kormányalakításról. Kormányfőjelöltként Amato mellett felmerült Enrico Letta, a PD eddigi főtitkár-helyettesének a neve is, de ezt saját pártja megvétózta.

A PD elveszítette hitelét - mondta a baloldali La Repubblicának Franco Marini, a PD megbuktatott államfőjelöltje. A Corriere úgy tudja, a PD a "szétesés" elkerülésére a lemondott főtitkár, Pierluigi Bersani maradását kérte.

"Újraalapítom a demokratákat" - hangoztatta a PD új generációját képviselő Matteo Renzi firenzei polgármester a La Repubblicának. Renzi szerint az új római kormány legfeljebb egy évig működhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.