Alkotmánymódosítás

Az Európai Parlament rövid vitát tart a magyar alkotmányos helyzetről

A jelenlegi tervek szerint rövid, mindössze negyvenpercesre tervezett vitát tart a jövő héten az Európai Parlament (EP) a magyar alkotmányos helyzetről.

2013.04.12 16:10MTI

Az EP honlapján fellelhető végleges napirendtervezet szerint a vita április 17-én, szerdán reggel 9 órakor kezdődik majd, ez az aznapi első napirendi pont.
   
Az azt firtató újságírói kérdésre, jelezte-e már Orbán Viktor, hogy fel kívánna szólalni a szerdai vitában, az EP szóvivője csak annyit mondott: Budapestről származó információi szerint a magyar miniszterelnök szerdán reggel Strasbourgból Londonba utazik Margaret Thatcher korábbi brit kormányfő temetésére.
   
Az EP szokásos, a strasbourgi plenáris ülést megelőző hét péntekjén tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva, az EP legnagyobb képviselőcsoportját jelentő, a Fideszt is sorai között tudó Európai Néppárt frakciójának sajtóképviselője megerősítette, hogy Orbán Viktor kedden részt vesz a néppárti frakció ülésén Strasbourgban. A szóvivő kijelentette: a magyar kormány többször világossá tette, hogy elkötelezett az európai értékek mellett, és nyitott a párbeszédre. Egyúttal azt is elmondta: bizonyos abban, hogy Magyarország együttműködik majd az európai intézményekkel, ahogyan korábban, a médiaszabályozás ügyében is tette.
   
Dimitrisz Komodromosz, a szocialisták képviselőcsoportjának sajtóképviselője kifejtette, hogy a párt frakcióját nagyon aggasztja az alaptörvény negyedik módosítása, mert úgy látják, hogy az komoly hatással van a hatalmi ágak szétválasztására és az igazságszolgáltatás függetlenségére. Komodromosz úgy vélte, a módosítást követően a kormány lehetőséget kap az Alkotmánybíróság ellenőrzésére.
   
A liberális frakció szóvivője, Neil Corlett hangsúlyozta: ők kérelmezték, hogy a magyar alkotmányosság helyzetéről szóló vita felkerüljön az EP plenáris ülésének napirendjére. Corlett emlékeztetett, hogy többen arra kérték a magyar kormányt, halassza el a parlamenti szavazást az alkotmánymódosításról, de ez mégsem történt meg.
   
A zöldpárti szóvivő, Helmut Weixler úgy vélekedett, hogy az Orbán-kormány intézkedései közül sok nincs összhangban a magyar alkotmánnyal, a kétharmados parlamenti többség "gyakorlatilag azt csinál, amit akar", és nem "demokratikus irányba halad".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.