Ellenségeskedés

Higgadtságra szólított fel Kelemen Hunor a kovásznai hajpántügyben

Szerinte a diáklány ügyét mesterségesen továbbgerjesztve egyesek nacionalista, magyarellenes hangulatot keltettek.

2013.03.25 02:19MTI

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke felhívással fordult vasárnap a romániai közélet szereplőihez, arra kérve őket, hogy higgadtan viszonyuljanak a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoport diákja körül kialakult helyzethez.

Az RMDSZ elnöke szerint a magyar nemzeti ünnepen román nemzeti színű hajpánttal tiltakozó, és emiatt megfenyegetett diáklány ügyét mesterségesen továbbgerjesztve egyesek olyan nacionalista, magyarellenes hangulatot keltettek, és emeltek országos szintre, amely a kilencvenes évekbe veti vissza a romániai társadalmat.

Emlékeztetett arra, hogy az erdélyi magyar nemzetközösség számára mindig is az alapvető értékek közé tartozott a tolerancia, a békés egymás mellett élés, a kölcsönös tisztelet. "A Romániában élő nemzeti közösségek egyenlő állampolgárok ebben az országban, ugyanolyan kötelezettségekkel és jogokkal rendelkeznek, mint a többségi nemzet tagjai. Határozottan visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely a többség és kisebbség között ellentétet, ellenségeskedést szít" - áll a felhívásban.

Kelemen Hunor az RMDSZ támogatásáról biztosította mindazokat, akiket az elmúlt napok során ártatlanul vádoltak vagy sértegettek. Fontosnak tartotta annak tudatosítását, hogy "a mesterségesen felerősített gesztusnak" a következő napokban már nem lesz hírértéke, viszont a kovásznai Körősi Csoma Sándor Líceum diákjai és tanárai, magyarok és románok, ezután is ugyanabba az iskolába járnak be nap mind nap.

Az RMDSZ elnöke megállapította, a médiabotránnyal okozott rossz közérzet nem tükrözi a székelyföldi valóságot. "Éppen ezért felkérjük a romániai politikai pártokat, a közélet és a média szereplőit, viszonyuljanak felelősségteljesen ehhez a témához, határolódjanak el a kisebbségellenes retorikától, és ne mutassanak semmilyen toleranciát a szélsőséges felszólalásokkal, megnyilvánulásokkal szemben" - áll Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felhívásában.

A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Iskolacsoportban azt követően alakult ki feszültség a román és a magyar tagozatos diákok között, hogy a magyar nemzeti ünnepen és az azt követő napokon román diákok egy csoportja széles, román nemzeti színű hajpánttal jelent meg az iskolában. Az egyik diáklánytól román nemzetiségű osztályfőnöke elvette a nemzeti színű szalagot, amit a román sajtó úgy értelmezett, hogy a székelyföldi iskolában megtiltották a román nemzeti színek viselését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.