Sok a túladagolás

Legalizálná a heroinos cigarettát a norvég kormány

Dekriminalizálni szeretné a norvég kormány a heroinos cigaretták szívását, mert az kevésbé veszélyes, mint az injekciózás.

2013.03.01 16:58MTI

Az intézkedés célja, hogy csökkentsék a túladagolásos eseteket a skandináv országban, ahol a kábítószerezésnek több halálos áldozata van, mint a közlekedési baleseteknek.
 
"A halálos kimenetelű kábítószer-túladagolási esetek száma túlságosan magas, szerintem ez szégyen Norvégiára nézve" – mondta Jonas Gahr Störe egészségügy-miniszter a Dagsavisen című napilapnak. 

"A túladagolás központi kérdése a fogyasztás módja. Véleményem szerint meg kellene engedni az embereknek, hogy szívják a heroint, mert az injekciózás rosszabb és veszélyesebb". 2011-ben 262 halállal végződő túladagolás történt Norvégiában, ezzel a skandináv ország egyike lett azon európai államoknak, ahol a legtöbben halnak meg kábítószerezésben – állapította meg a Sirus kábítószerfüggéssel és alkoholizmussal foglalkozó kutatóintézet. 

Összehasonlításul: tavalyelőtt 168-an haltak meg a norvég utakon. Jonas Gahr Störe azt mondta, hogy a balközép kormány többsége egyetért vele. A miniszter hat nappal azelőtt beszélt az elképzelésről, hogy a kormány benyújtja a kábítószerfüggés elleni harcra vonatkozó tervét. A miniszter szerint nincs szó a heroin bármilyen legalizálásról, csak "realista megközelítésről". 

Azoknak, akik eddig a számukra kijelölt helyen injekciózzák be magukat, inkább szívniuk kellene a heroint. A heroinfüggők számára a belélegzés kevésbé veszélyes, kevesebbet fogyasztanának a szerből és kisebb a fertőzés veszélye is – mutatott rá. Az oslói városházának már van olyan "belövő terme", ahol a leginkább heroinfüggők a lehető legjobb körülmények közepette injekciózhatják magukat.
 
Astrid Skretting, a Sirus kutatója szerint a injekciózás (amely a belélegzésnél jóval gyorsabban érezteti a hatását) szemmel láthatólag megrögzött szokássá vált Norvégiában, és egyáltalán nem biztos, hogy a belélegzés dekriminalizálása a szokások radikális változásához vezet majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.