A csapvízben rejtőznek?

Újra jelentkezett az agyevő amőba

Pakisztán fővárosában, Karacsiban már több mint 10 áldozatot szedett - az esetek többségében halállal végződő - agyevő amőba járvány.

2012.10.13 19:25Konrád - ma.hu

A Naegleria fowleri, vagy más néven agyevő amőba, egy halálos édesvízi mikroba, mely megbetegedés esetén az esetek kilencvennyolc százalékában halált okoz. A fertőzés forrását még nem azonosították, de az tudvalevő, hogy az amőba a szennyezet vízből az orrüregen keresztül jut az agyba, ahol gyulladást okoz.

A tünetek eleinte enyhék: fejfájás, nyakmerevség, láz és hasfájás jelentkezik, de 5-7 nap múlva beáll a halál. Jelenleg még nincs a fertőzésre hatásos gyógymód. A most kitört járványban eddig legalább tízen vesztették életüket, közöttük két gyermek. Az utolsó három haláleset egy hét alatt történt, de valószínűleg ennél sokkal több áldozatot szedett a járvány az elmúlt időszakban, hiszen a 18 milliós nagyváros lakóinak jelentős része nem ismeri a betegséget, így nem kellően tájékozott az esetleges megelőzéssel kapcsolatban - mondta el Dr. Musa Khan, a WHO Korai Előrejelző Rendszerének pakisztáni vezetője. 

A betegséget leggyakrabban akkor kapják el az emberek, amikor szennyezett vízben úsznak, azonban a hatóságok szerint az áldozatok nagy része nem tudott úszni. "A három, szeptemberben elhunyt ember nem járt uszodában. Komoly aggodalomra ad okot, hogy az emberek a csapvízen keresztül is kapcsolatba kerülnek a fertőzéssel" - mondta el egy sajtótájékoztatón Dr. Sagheer Ahmed, egészségügyi miniszter. A hatóságok figyelemfelhívó kampányba kezdtek annak érdekében, hogy tájékoztassák az embereket a megelőzési intézkedésekről és elkerüljék a pánikot.

A város vízellátását biztosító Karachi Water and Sewerage Board bejelentette, hogy megnövelte a víztisztító üzemekben a klór mennyiségét. A cég folyamatosan vízmintát vesz a város különböző részein, hogy megállapítsák, honnan ered a fertőzés.

A Naegleria fowleri csak az agy-gerincvelői folyadék mikroszkopikus vizsgálatával fedezhető fel, ami miatt lehetetlen a vízből kimutatni a jelenlétét. Egy másik lehetséges forrása lehet a betegségnek a mecsetekben használt víz, amit az esetek nagy részében föld alatti tározókból nyernek. Karacsiban 2006-ban bukkant fel a fertőzés, de azóta nem történtek megbetegedések - egészen mostanáig.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.