Új törvénnyel

A német kormány engedélyezné a vallási indíttatású körülmetélést

Egy új törvénnyel kívánja lezárni a német kormány a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélése ügyében kirobbant vitát, a szerdán bemutatott elképzelés szerint a beavatkozást a szülők felhatalmazása alapján szabadon el lehetne végezni.

2012.09.26 19:35MTI

A vita a kölni tartományi bíróság egy júniusban hozott ítélete nyomán robbant ki, amelyben a testület büntetőjogi tényállásnak, testi sértésnek minősítette a zsidó és muzulmán vallásúak körében gyakorolt szokást, arra hivatkozva, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál. Az ítélet szerint a beavatkozás csecsemők esetében minősül testi sértésnek. 

Idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni. Az új törvény tervezetét megalapozó kormányzati koncepció szerint a beavatkozás ugyan továbbra is testi sértés maradna, de nem lenne jogellenes és így nem járna büntetés érte. A kérdést nem is a büntetőtörvénykönyvben, hanem a polgári törvénykönyvben kellene szabályozni, a szülők és gyerekek közti kapcsolatot taglaló részében. 

A javaslat szerint a fiúgyermekeket a szülők felhatalmazása alapján hat hónapos korig lehetne körülmetélni, és a beavatkozást nemcsak orvos, hanem a szükséges tudással rendelkező vallási szakember is elvégezhetné. A szülőknek továbbá nem kell külön jelezniük, hogy vallási okból kívánják körülmetéltetni gyermeküket. A németországi zsidók központi tanácsa (ZdJ) és a németországi muzulmánok központi tanácsa (ZMD) - a zsidó, illetve muzulmán közösségeket összefogó szervezetek - egyaránt üdvözölték a javaslatot. 

A ZdJ szerint a koncepció "értelmes és jó alap" a további munkához. A ZMD szerint kedvező, hogy a kormány a jogbiztonság megteremtésére törekszik, a hat hónaposnál idősebb gyerekek körülmetélésnek szabályozásán viszont érdemes volna még tovább gondolkodni. Ugyanakkor a közéleti vita több résztvevője, köztük a Deutsche Kinderhilfe, a legtekintélyesebb német gyermekvédő civil szervezet elutasította az igazságügyi minisztérium koncepcióját, a szervezet vezetője szerint a javaslat "legitimálja a gyermekbántalmazást". 

A kormányt a Bundestag, a törvényhozás alsóháza határozatban kötelezte egy törvénytervezet kidolgozására. A júliusban megszavazott határozat szerint a fiúgyermekek vallási okokból végzett, "szakszerű és felesleges fájdalmat nem okozó" körülmetélésének "alapvetően engedélyezett" beavatkozásnak kell lennie. A kormány várhatóan az idén ősszel terjeszti javaslatát a törvényhozás elé.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.