Elutasította a nyitrai járásbíróság

Nem vizsgálhatják Malina Hedvig szellemi állapotát

Elutasította a nyitrai járásbíróság első fokon a Malina Hedvig ellen zajló eljárás ügyészének azt a kérvényét, hogy indítványozza a fiatalasszony szellemi állapotának intézeti kivizsgálását.

2012.08.14 11:16MTI

A döntés még nem jogerős, mivel az ellen panasszal élhet a kérvényt beadó ügyész. Ebben az esetben az intézeti kezelés elutasításáról vagy elrendeléséről a nyitrai kerületi bíróság hozhat majd határozatot. Az intézeti kezelés elutasításáról vagy elrendeléséről a nyitrai kerületi bíróság hoz határozatot, várhatóan néhány héten belül.

A Nyitrán közel hat éve megvert egykori diáklány - ma kétgyermekes fiatalasszony - intézeti kivizsgálását azt követően kérte az ügyész, hogy a nyitrai járásbíróság által júniusban elrendelt elmeorvosi kivizsgáláson megjelent ugyan, de nem állt szóba a pszichiáterrel. A vizsgálatnak az azt indítványozó főügyészség szerint arra kellett volna fényt derítenie, hogy milyen elmeállapotban volt Malina Hedvig az őt ért támadás, majd az azt követő kihallgatások idején.

Roman Kvasnica, Malina Hedvig ügyvédje szerint egyelőre lehetetlen megjósolni, milyen döntést hozna az intézeti kivizsgálás indítványa kapcsán a nyitrai kerületi bíróság, de ha erre sor kerül, reméli, hogy a józan belátás dönt majd, és nem teszik ki újabb megpróbáltatásoknak védencét és két kisgyermekét. Amennyiben a feljebbviteli bíróság mégis elrendelné az intézeti kivizsgálást, Kvasnica követni kívánja védencét a kivizsgálás helyszínéül szolgáló intézetbe is.

"Védencemnek joga van arra, hogy az ügyvédje jelen legyen ezeken a kivizsgálásokon és az illetékes hatóságoknak azt is biztosítaniuk kell, hogy egy fiatal anyát ne szakíthassanak el a kisgyermekeitől" - nyilatkozta az MTI-nek Roman Kvasnica. Leszögezte: védence eddig sem utasította el a bíróság által elrendelt kivizsgálást, de az ügyében gyanúsítottként nem hajlandó vallomást tenni, akkor sem "ha a kérdéseket pszichiáter teszi fel." "Az ami jelenleg Malina Hedviggel szemben folyik, nem más, mint az ügyészség vezetésének köréből kikerülő szűk csoport tagjainak játéka" - tette hozzá Kvasnica.

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, vallomása szerint azért, mert magyarul beszélt. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák belügyminiszter azonban nyilvánosan megvádolták őt azzal, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.

Miután a rendőrség lezárta Malina Hedvig megveretésének ügyét - azt állítva, hogy az eset meg sem történt - a sértett 2007 novemberében panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához. A strasbourgi bíróság döntése alapján 2011 őszén Iveta Radicová kabinetje a peren kívüli megbékélést választotta, és jóvá is hagyta az erről szóló megállapodást, amit Malina Hedvig is elfogadott.

Ennek a megegyezésnek az alapján 2012 februárjában a szlovák kormány közleményben fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügyében. Iveta Radicová kabinetje elismerte: az ügyben bizonyos körülmények kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy érvényesültek-e a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai.

A Malina Hedvig panasza alapján indult eljárás ezzel lezárult. Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában hamis tanúzás ügyében indított eljárás, amelyben Malina Hedvig továbbra is gyanúsítottként szerepel. Ez utóbbi része volt a júniusban megvalósított - sikertelen - pszichiátriai vizsgálat és ez ügyben indítványozta az ügyész az intézeti kivizsgálást is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.