Gondatlanságból elkövetett emberölés?

Bűnös felesége halálában a lavinát okozó férj

Bűnösnek mondta ki a bíróság másodfokon is Ausztriában azt a férfit, aki lavinával felesége halálát okozta.

2012.06.19 14:50MTI

Első fokon - még tavaly ősszel - gondatlanságból elkövetett emberölésben ítélték bűnösnek a 65 éves férfit és 3 havi felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották. A vádlott fellebbezett, ám e hét hétfőn a linzi bíróság elutasította kérelmét.

A baleset még 2010-ben történt a 2228 méter magas Sichelwand-hegyen egy sítúrán. A férj előzékenyen előre engedte nejét egy lejtőn lesiklani, majd követte őt, csakhogy lavinát indított el, amely magával ragadta az asszonyt és betemette. A férfi hiába próbálta megtalálni: egy méter vastag hógörgeteg borította be nejét. Mire a mentők rábukkantak a nőre, már nem élt.

A férfi ellen eljárás indult, és a bíróság szerint fel kellett volna ismernie a veszélyt, továbbá nem lett volna szabad a lejtőn lesiklani, sem pedig engedni feleségének, hogy lesíeljen.

A férfi ügyvédei azzal érvelve adták be a fellebbezést, hogy az asszony volt felelős saját tettéért, és neki is tudatában kellett volna lennie a veszélynek - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.