Lopnak a csehek, amit tudnak

Bizarr bűnügyek Bohémiában (is)

Lopnak a csehek, amit csak lehet, ahol és ahogy csak lehet. Az utóbbi évek bizarr esetei a cseh sajtón kívül a világsajtó és a nemzetközi hírügynökségek érdeklődését is felkeltették.

2012.05.17 09:18MTI

Václav Klaus cseh köztársasági elnök tavaly tavasszal a YouTube internetes videomegosztó sztárja lett, amikor dél-amerikai körútjának egyik állomásán, Chilében - Sebastian Pinera elnökkel tartott közös sajtóértekezletén - diszkréten zakójának zsebébe süllyesztett egy drága töltőtollat. A bizarr esetet a közszolgálati Cseh Televízió riporterei örökítették meg, majd miután levetítették, felkerült fel az internetre, és nagyon rövid időn belül többszázezren nézték meg.

Nemrégiben Klaus úgy nyilatkozott, hogy bánja a történteket. "Kár, hogy megtörtént. Természetesen nem örülök neki. Legszívesebben letépném a kezem" - mondta a cseh Nova TV-nek adott interjúban.

Bírálta ugyanakkor azokat, akik támadták emiatt a "fölösleges" ügy miatt. Szerinte megszokott dolog, hogy politikusok a protokollrendezvényeken emlékbe magukkal viszik a tollat, amellyel aláírtak.

Az eset után mindenesetre több száz tollat küldtek Klausnak a Facebook közösségi portálon Tollat az elnök úrnak! elnevezéssel megszervezett akció keretében.

Bár az elnök ügye már-már feledésbe merül, a csehek gondoskodtak róla, hogy újra a fél világ szórakozzon újabb lopási ügyükön.

A dél-morvaországi Horní Slavkovban ugyanis a tolvajok néhány hete megfújtak egy tíztonnás vasúti hidat, és elcsentek hozzá még mintegy 200 méternyi sínt is. Sajtóhírek szerint a tettesek hamis papírokkal mentek a slavkovi pályaudvarra, és azt állították, hogy egy új kerékpárút megépítése miatt kell elvinniük a hidat, és felszedni 200 méter sínt. A pályaudvar emberei csak azután eszméltek rá a csalásra, hogy a tolvajok már távoztak. A kár több mint tízmillió korona azaz több mint százmillió forint.

És hogy a világ valóban ne maradjon cseh humor nélkül, néhány napra rá a prágai sajtó közölte: márciusban az észak-csehországi Desnában egy komplett sífelvonót is elloptak. A tettes a tartópilléreken kívül elvitte a felvonó csigasorát is, az egy kilométer hosszú acéldrótot. A kár 200 ezer cseh koronára - 10 millió forintra - tehető. A rendőrség nyomoz a szokatlan esetben, megpróbálja kideríteni, hogy a tolvaj ócskavastelepen értékesítette-e zsákmányát, vagy netán saját üzemeltetésű síliftvállalkozásba kezd valahol másutt.

Ha elfogják, és rábizonyul a lopás, ötévi börtönt is kaphat.

A hasonló bizarr esetek, lopások egyáltalán nem ritkák Csehországban.

Amikor 2001-ben egy vasútba szerelmes középkorú vállalkozó vett egy régi mozdonyt, amelyet hétéves nehéz munkával felújított és üzemképessé tett, nyilván eszébe sem jutott, hogy azt valaki el is lophatja tőle.

Az Ls 150 típusú mozdony, amely a Brünn melletti Hrusovany ipari komplexum vasúti sínpárján "parkolt", azonban felkeltette két szintén "vállalkozó" figyelmét. A tolvajok lovakkal elvontatták a masinát a gyárból, majd egy arra alkalmas helyen előre megrendelt céggel darabjaira szedték szét, illetve vágatták fel.

Az így megszerzett ócskavasat egy brünni ócskavasgyűjtőben eladták. Mintegy százezer koronát kaptak érte, holott a felújított mozdony több milliót ért. Ebben az esetben a rendőrségnek sikerült kinyomoznia, majd őrizetbe vennie a tolvajokat, akiket többévi szabadságvesztésre ítéltek.

A kelet-csehországi Havlíckuv Brod vasútállomásán 1995-ben egy helyi mozdonyvezető használta ki a kilencvenes évek közepén a vasút berkeiben uralkodó zavaros körülményeket, és ellopott három gőzmozdonyt. Azokat egy modern villanymozdonyhoz kapcsolta, és Prágába vontatta.

A négy mozdonyból álló fura szerelvény senkinek sem tűnt fel, a 136 kilométeres úton senki sem ellenőrizte, úgyhogy problémák, baleset okozása nélkül megérkezett a cseh fővárosba. Ott több napig állt az egyik pályaudvaron, míg az élelmes mozdonyvezető hamis papírokkal eladta az egészet szerelvényt a Kovosrot nevű vállalatnak.

Az üzlet 809 127 koronát hozott a konyhájára. A "megalopás" legfőbb érdekessége azonban talán az, hogy mindezért a mai napig senkit sem vontak felelősségre. A Cseh Vasút ugyanis állítólag a megfelelő dokumentáció hiányában nem volt képes tanúsítani, hogy a három régi mozdony eltulajdonításával valójában milyen kár is érte az állami céget. A rendőrség pedig később bizonyítékok hiányára hivatkozva megszüntette az eljárást az ügyben.

Az észak-morvaországi Olmützben 2000-ben több mint 1400 tonna útkocka tűnt el, amelyre az ottani repülőtér átépítésekor a környékbeli utak felújítására lett volna szükség.

A kőkockák üzleti értéke másfél millió korona volt. Ennél lényegesen figyelemfelkeltőbb az a tény, hogy ennyi kőkocka egy 30 vagonból álló tehervonat rakományának felel meg. A tolvajok kihasználták, hogy a repülőtér közelében heteken át fekvő kőhegyeket senki sem őrizte.

"Naponta tucatnyi teherautó fordult ott meg, a hétvégeken pedig a környékbeli lakosok úgy vitték a kockákat, ahogy csak tudták. Senki nem ellenőrizett ott semmit" - védekezett a bíróság előtt az a négy férfi, akire mintegy 400 tonna kőkocka ellopását sikerült rábizonyítani.

Hogy hová tűnt a többi 1000 tonna útkocka, máig is rejtély. A tolvajok a környéken széltében-hosszában potom áron értékesítették a köveket. A rendőrség szerint ezrek vásároltak kisebb-nagyobb tételeket saját szükségleteikre - járdákra, kerti utakra, garázsra...

A Prágától alig húsz kilométerre nyugatra fekvő város, Kladno Poldi nevű egykoron világhírű acélgyárának ma már csak a sok évtizedes múltja fényes, maga a hatalmas ipari komplexum nagy része kihasználatlan, és könyörtelenül enyészik.

A különféle lopások gyakoriak. A legnagyobb "érdeklődés" a különböző fémek iránt nyilvánul meg, amelyeket ócskavasként lehet értékesíteni. Öt éve, 2007-ben egy ilyen lopás tragédiával végződött. Hat férfi ugyanis megpróbálta eltulajdonítani az egyik helyi csarnok acéltartóoszlopainak egy részét. Számításaik azonban hibásnak bizonyultak, mert a maradék tartóoszlopok nem bírták ki a rájuk nehezedő nyomást. Az egész épület tetőszerkezete beomlott, ami a hat férfi közül kettőnek az életébe került.

A csehek nem volnának csehek, ha a tragédiát nem költenék át humorra. A két férfi egy cseh egylettől Darwin-díjat kapott. A "hivatalos" indoklás szerint ezt a Darwin-díjat olyan személyek kapják haláluk után, akik "azzal gazdagították az emberiséget, hogy kizárták belőle magukat" - ráadásul nagyon furcsa módját választották távozásuknak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.