Még visszafordítható a folyamat?

Barak szerint Irán túloz atomügyben

Az izraeli védelmi miniszter túlzónak tartja a teheráni atomprogramban elért sikerekről szóló beszámolókat, de változatlanul fenyegetőnek ítéli az iráni atomprogram törekvéseit.

2012.02.16 08:59MTI

Ehud Barak csütörtöki nyilatkozata szerint az irániak a valós helyzethez képest kedvezőbb képet festenek, azt a látszatott keltve, hogy már túlhaladtak azon a ponton, ahonnan még vissza lehetne fordulni, holott ez nem igaz.
   
A védelmi tárca vezetője az izraeli katonai rádiónak nyilatkozva úgy vélekedett: az irániak nyilatkozataikkal azt akarják sugallni, hogy a nagyhatalmak minden akciója immár megkésett a nukleáris program megvalósítása szempontjából.
   
Irán új, hatékonyabb centrifugákat helyezett üzembe a natanzi atomlétesítményében, továbbá bővítette a centrifugák számát - adta hírül az iráni média előző nap. Mahmúd Ahmadinezsád, az iszlám köztársaság elnöke bejelentette, hogy háromezer új, hazai gyártású centrifugával bővítették az eddigi hatezret, és az első egységeket már üzembe is helyezték.
   
Ez, mint Ferejdún Abbaszi Davani, az Iráni Atomenergia-szervezet vezetője kijelentette, "erőteljes válasz" a nyugati országok "szabotázsakcióira".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.