Felmérést készített Focus
Robert Fico egyedül is kormányozhatna?
Egyedül is kormányozhatna Szlovákiában a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt.
2012.01.25 10:51MTIA pozsonyi Focus közvélemény-kutató ügynökség legújabb felmérése szerint ha Szlovákiában január közepén parlamenti választást tartottak volna, a Smer megkapta volna a szavazatok 41,8 százalékát, ami 81 képviselői helyet biztosított volna a pártnak a 150 tagú törvényhozásban.
A második helyen a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), a harmadikon pedig a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) végzett volna 9,3, illetve 8,3 százalékkal. Ez a támogatottság 18, illetve 16 képviselői mandátumra lett volna elegendő. Ez már a második felmérés, amelyben a kereszténydemokraták megelőzték az eddig a jobboldal vezető erejének számító Mikulás Dzurinda vezette SDKU-t.
A Bugár Béla irányította Híd magyar-szlovák pártot a megkérdezettek 6,4 százaléka támogatta volna, akárcsak a liberális Szabadság és Szolidaritást (SaS). A Focus szerint a Hídnak 13, az SaS-nek pedig 12 képviselői hely járt volna ezért.
Parlamenti párttá vált volna még a tavaly ősszel alakult Egyszerű Emberek és Független Személyiségek párt, amelyre az emberek 5,2 százaléka adta volna le szavazatát. Igor Matovic pártja 10 képviselői mandátumhoz jutott volna. Helyi megfigyelők szerint az Egyszerű Emberek az újonnan alakult pártok közül az egyetlen, amelynek esélye van bejutni a parlamentbe.
A Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártjára (MKP) a Focus szerint a megkérdezettek 3,4 százaléka szavazott volna, ami ismét nem lett volna elég a parlamentbe való bejutáshoz.
Nem jutott volna be a parlamentbe a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) sem. A nacionalista tömörülésre a megkérdezettek 4,8 százaléka szavazott volna.
A március 10-re kiírt idő előtti választáson 26 párt és mozgalom indul. A Választásra azért van szükség, mert az Iveta Radicová vezette négypárti koalíciós kormány október elején megbukott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:48 Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel
- 13:47 Londoni orosz nagykövet: Moszkva békét akar, de ennek feltételei vannak
- 12:46 Mentőszolgálat: már ötvenezer beteg kapott ellátást az új ügyeleti rendszerben
- 11:44 Június 24-én rendezik meg a Múzeumok éjszakáját
- 10:59 Hidvéghi Balázs: az EP újabb jelentése abszurd zsarolási, nyomásgyakorlási kísérlet
- 9:39 Gyertyagyújtással emlékeznek Suhajda Szilárdra
- 8:25 Itt vannak Suhajda Szilárd utolsó szavai szeretteihez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06