Teljes és kemény jelentés készül

Hamarosan bejelentik: Irán atombombát gyárt

A Le Figaro szerint a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) következő jelentésében egyértelműen ki fogja mondani, hogy az iráni nukleáris program katonai jellegű és az a célja, hogy Iránnak atombombája legyen.

2011.10.14 14:59MTI

A francia konzervatív újság értesülése szerint a NAÜ bizonyítékokra támaszkodva az eddigi "legkeményebb és legteljesebb jelentését" készíti elő az iráni nukleáris programról. A bejelentésre november 17-én Bécsben a NAÜ Kormányzó Tanácsának következő ülésén kerülhet sor.
   
"A nyugati fővárosokban meg vannak arról győződve, hogy a kérdésben még 2012 előtt cselekedni kell, akkor ugyanis nagyon fontos választásokat tartanak", többek között Oroszországban és az Egyesült Államokban - emlékeztetett a Le Figaro.
   
A lap úgy véli, hogy az iráni rendszer elleni büntetőintézkedéseket jelenleg támogató nemzetközi hangulat az amerikai elnökválasztás közeledtével megváltozhat, valamint Vlagyimir Putyin visszatérése Oroszország elnöki székébe is új környezetet teremthet. Moszkva keményebben léphet fel a Nyugattal szemben és szorosabbra fűzheti diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, amellyel már jelenleg is tárgyalásokat folytat egy második nukleáris erőmű építésétől. 
   
Amennyiben az iráni kérdést nemzetközi prioritásnak tekintő Nicolas Sarkozy francia államfő elveszti 2012 májusában az elnökválasztást, a nyomás jelentősen csökkenthet Párizs részéről is az iráni rezsimen, ahogy a Kínai  Kommunista Párt újabb generációjának hatalomra kerülésével is - hívta fel a figyelmet a konzervatív lap.
   
A Le Figaro szerint a Nyugat számára - műholdfelvételek, szakértői jelentések és iráni ellenzékiek elmondása alapján - évek óta nyílt titok az iráni nukleáris program valódi célja, de az ENSZ hivatalosan eddig soha nem akarta elismerni azt. A Le Figaro szerint azonban - az új urándúsító centrifugák telepítésével párhuzamoson - új csapat állt fel a NAÜ-ben Mohamed el-Baradei távozásával, akiről sokan az tartották, hogy kisebbíteni próbálta az iráni nukleáris program kockázatait.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.