Cserbenhagyta az újságírót a Ladás

Bíróság előtt az illegális versenyen halálos balesetet okozó ralis

Be nem jelentett versenyen okozott halálos, cserbenhagyásos közlekedési balesetet - tavaly nyáron a tököli repülőtéren - egy Ladás raliversenyző, aki navigátorával együtt most állt a bíróság elé.

2011.02.28 12:16ma.hu

A Budakörnyéki Bíróságon, az első tárgyalási napon a vádiratot ismertette az ügyész abban a perben, amelyet a 2009. június 6-ai tököli repülőtéren tartott tragikus kimenetelű raliverseny ügyében tartottak - értesült a HavariaPress.

A vádirat szerint a be nem jelentett autóversenyen az egyik Ladás versenyző, egy Trabant előzése közben rátévedt a szervízútra, ahol – az előzetesen megadott maximum 30 km/h sebesség helyett – 67-73 km/h-val elütött egy fotóriportert.

Bár a versenyző és navigátor társa észlelte a balesetet, megállás nélkül továbbhajtottak. Csak a mentők és rendőrség kiérkezése után mentek oda a baleset helyszínére.

A 35 éves újságíró az élettel összeegyezhetetlen sérüléseket szenvedett, így a baleset helyszínén elhunyt.

Az ügyész az autóversenyzőt halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint segítségnyújtás elmulasztása miatt, mint tettest, navigátor társát pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt vádolta meg. A Budakörnyéki Bíróság első fokú tárgyalása április 13-án a vádlottak és a tanúk kihallgatásával folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.