Megdöbbentő dolgok derültek ki

Ophélie tíz órával az eltűnése után halt meg

A Budapesten meghalt francia diáklány, Ophélie Bretnacher gyászoló szülei megkapták az orvos-szakértői véleményeket, amelyekből megdöbbentő dolgok derültek ki - írta kedden a Blikk.

2009.07.21 07:25MTI/BLIKK

Francis Bretnacher, az apa a lapnak elmondta, hogy az egyik kézhez kapott orvos-szakértői vélemény szerint a lánya véralkoholszintje alig egyezrelékes volt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a lánya a tanúk elmondása szerint viszont csak sörből 15 korsóval ivott meg. A szakértők szerint tíz órával később halt meg a lányom, mint azt feltételezték - osztotta meg a lappal véralkoholszint mértékéből levont következtetést Francis Bretnacher, aki szerint ez nem utal másra, mint hogy hajnali kettőtől délig ismeretlen helyen tartózkodott a lány.

"Egészen biztosan akaratán kívül tartották valahol, és csak azután halt meg" - mondta. Az apa által a lappal ismertetett szakértői anyag felől a Blikk Tafferner Évánál, a BRFK sajtószóvivőjénél tudakozódott, aki a kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szervezett bűnözés elleni osztály munkatársai továbbra is nyomoznak az ügyben, s ők még jó néhány szakértői vélemény eredményére várnak. Mint hozzátette: más információt egyelőre nem közölhet.

A Blikk az ügy újabb fordulata nyomán emlékeztet arra, hogy Ophélie Bretnacher 2008. december 4-én tűnt el Budapesten. A térfigyelő kamerák a Portside nevű szórakozóhelytől egészen a Lánchíd pesti hídfőjéig rögzítették a lány útját, ahol azután nyoma veszett. Táskáját a hídon két olasz fiatalember találta meg, akik azt nem a rendőrségre, hanem a lány barátaihoz vitték. Ezután nem sokkal főbérlője tett bejelentést a rendőrségen. Több hónapos nyomozás után február 12-én, a csepeli Mahart-kikötőraktár egyik öblében megtalálták meg a lány holttestét.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.