Bűnügy

Csalókra csapott le Tolnában a TEK - videó

Összehangolt akció keretében.

2023.03.31 09:55MTI

Különösen nagy értékre elkövetett csalás gyanúja miatt a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai Tolna vármegyei nyomozók közreműködésével elfogtak egy 57 és egy 34 éves férfit Bonyhádon, illetve Szekszárdon - közölte pénteken honlapján a rendőrség.

Az ügyben még 2022 nyarán indult büntetőeljárás egy autóbérbeadással foglalkozó cég képviselőjének feljelentése alapján, amellyel később újabb, hasonló bűncselekmények miatt folytatott eljárást egyesítettek - írták.

A közlemény szerint a gyanúsítottak szervezetten követték el a bűncselekményeket: fiktív szerződéskötésekkel jutottak csalárd módon nagy értékű autókhoz és ingatlanokhoz. Egy, az esettel összefüggésbe hozható 43 éves, budapesti férfit korábban - más ügyben - már letartóztatott a bíróság.

A bűncselekmények súlyossága miatt, illetve azért, mert az információk szerint az ingatlanokban lőfegyverek is lehettek, a TEK munkatárai és a Tolna vármegyei rendőrök egyszerre két helyszínen fogták el a két férfit, apát és fiát, az események fő szervezőit szerdán.

A nyomozók a napokban több ingatlanban, ügyvédi irodában tartottak kutatást, ahonnan dokumentumokat foglaltak le, a vagyon visszaszerzése érdekében is sor került lefoglalásokra és zár alá vételre. Eddig öt, együttesen csaknem 120 millió forint értékű gépkocsit, és több mint 11 millió forint értékű készpénzt - forintot és valutát - foglaltak le a nyomozók.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.