Bűnügy

Internetes csalásokkal több mint 17 millió forintnyi kárt okozott egy hernádi pár

Targoncát, traktort, medencét, sőt mobilházat hirdettek az élettársak, ezekért rendszerint több százezer forintot, de esetenként milliós összegeket kértek.

2023.03.21 12:46MTI

Csalás miatt őrizetbe vett a rendőrség egy hernádi párt, amely több mint 17 millió forinttal károsított meg országszerte internetezőket - tudatta a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint az internetes csalásokból élő párost hétfőn vették őrizetbe, mert a gyanú szerint az egyik internetes oldalon 2022 júniusa és novembere között kínáltak olyan cikkeket, amelyekkel nem is rendelkeztek.

Egyebek mellett targoncát, traktort, medencét, sőt mobilházat hirdettek az élettársak, ezekért rendszerint több százezer forintot, de esetenként milliós összegeket kértek, a traktor árát például három és félmillió forintban határozták meg - tették hozzá.

A férfi és a nő több embert vett rá arra, hogy nyisson bankszámlákat, köztük a férfi testvérét is. Ezekre a számlákra kérték a kialkudott vételárat, illetve az előlegeket. A hirdetéseikre jelentkezőknek álnéven, a számlatulajdonosok nevén mutatkoztak be.

A nyomozás eddigi adatai szerint a páros 17 vármegyében 71 internetezőt több mint 17 millió forinttal károsított meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.