Bűncselekmény

Kokain rendszeres vásárlása miatt indult eljárás egy rendvédelmi dolgozó ellen

Legalább két éve rendszeresen vásárolt kokaint.

2022.10.04 10:36MTI

Kábítószer rendszeres vásárlásának gyanúja miatt indult eljárás egy rendvédelmi dolgozó ellen - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Azt írták, az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közös bűnügyi akciót hajtott végre. A tettenérés sikeres volt: a férfi - egyeztetés után - szeptember 21-én 12 óra körül egy újpesti parkolóban ismét találkozott a dílerrel és fogyasztás céljára kokaint vásárolt tőle.

A gyanú szerint a budapesti férfi pontosan meg nem határozható ideje és gyakorisággal, de legalább két éve rendszeresen vásárolt kokaint - tették hozzá.

A nyomozó ügyészség folytatólagosan, csekély mennyiség fogyasztásával elkövetett kábítószer birtoklása vétség gyanúját közölte a 36 éves férfival. A gyanúsított beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

Hozzátették, hogy a kábítószert megszerző férfi ellen a nyomozó ügyészség indított eljárást, mivel a rendvédelmi szerv hivatásos állományú tagjaként elkövetett bűncselekmény esetén kizárólagos ügyészségi nyomozásnak van helye, míg a kábítószerrel kereskedő ember ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.