Bűnügy

A vagyonáért mérgezte meg élettársát - videó

Megmérgezte élettársát egy férfi a barátjával, őrizetbe vették őket.

2022.08.16 07:46MTI

Őrizetbe vettek a fővárosi nyomozók két férfit, akik a gyanú szerint tavaly gyógyszerrel megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint az egyik férfi tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját.

Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a lakásban barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután élettársa elvesztette az eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami az asszony halálát okozta.

Az első adatok önkezű túladagolásra utaltak és nem vetették fel bűncselekmény gyanúját, idén azonban a fővárosi életvédelmi nyomozók olyan információk birtokában jutottak, amelyek alapján nyomozást indítottak - tették hozzá.

A büntetőeljárás során beszerzett szakértői vélemények és további bizonyítékok alapján a nő volt élettársát augusztus 12-én Állampusztán fogták el, amikor más bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztésének letöltése után szabadult a büntetés-végrehajtási intézetből. Társát, egy 46 éves férfit a rendőrök Csepelen fogták el.

Mindkét férfit nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés gyanúja miatt hallgatták ki, majd vették őrizetbe. A gyanúsítottak tagadták a bűncselekmény elkövetését - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.