Bűnügy

Bozótvágó késsel támadt ismerősére egy férfi a mozsgói szőlőhegyen

Miután a másik férfi ajtót nyitott, rátámadt a vágóeszközzel és közben azzal fenyegette, hogy megöli.

2022.08.12 11:41MTI

Emberölés kísérletének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy szigetvári férfit, aki kedden, szerelemféltésből, ismerősére támadt a mozsgói szőlőhegyen - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

A nyomozás adatai szerint a 35 éves gyanúsított augusztus 9-én este bozótvágó késsel a kezében ment ismerőse lakásához. Miután a másik férfi ajtót nyitott, rátámadt a vágóeszközzel és közben azzal fenyegette, hogy megöli. A szúrást a sértett a kezével védte ki, emiatt súlyos sérülést szenvedett.

A gyanúsított elmenekült a helyszínről, de a rendőrök augusztus 11-én, Zalaegerszegen elfogták.

A férfi elmondta, hogy először egy közeli erdőben bujkált, ott rejtette el a bozótvágó kést, valamint a véres ruházatát, amelyet a nyomozók meg is találtak.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki emberölés kísérlete miatt, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását - olvasható a rendőrségi közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.