Bűnügy

Mosatlan kés miatt gyilkolta meg feleségét az újfehértói férfi

Újabb megrázó részletek.

2022.08.01 07:37ma.hu

A válófélben lévő pár rengeteget veszekedett már a történtek előtt is, de egyikük sem akarta elhagyni a közös családi házat. Csütörtök délután a férfi leitta magát és arra még nyugtatót vette be, majd a konyhában főzött. "Este 7 órakor érkezett haza a felesége, aki szóvá tette, hogy miért ivott a gyanúsított, illetve miért nem mosta el maga után a kést".

"A kezébe is vette a nő a kést, és mutatta a gyanúsítottnak, aki ekkor kikapta a nő kezéből a kést, és többször a felsőtestén megszúrta" - mondta a TV2-nek Szilágyi László, a megyei főügyészség szóvivője.

A férfi otthagyta a haldokló nőt, és elhajtott az autójával. Nem sokkal később megérkezett a közös lányuk, aki még intett is az autóban ülő édesapjának.

A gyanúsított másnap hajnalig Újfehértó határán bujkált egy elhagyatott területen, ott fogták el a rendőrök. A férfi később, a kihallgatáson beismerte bűntettét.

Azóta már a letartóztatását is indítványozta az ügyészség, amelyet a bíróság jóvá is hagyott.

A döntés meghozatala előtt a Tények szerint a férfi a bíróság folyosóján "nevetgélt". A gyanúsított ellen a későbbiekben emelhet vádat az ügyészség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.