Balesetveszély

Simán elhúztak az autók az M3-ason a nő mellett, aki épp a gyerekét próbálta újraéleszteni

Mindössze egy autós állt meg, hogy segítsen. A férfi azt írta, végtelen szomorúság van benne az emberek közönye miatt.

2022.06.11 20:41ma.hu

"Egy kisgyerek fekszik a kocsi mellett az aszfalton, és egy nő nyomkodja ütemesen a mellkasát. Senki nem áll még ott. Senki! - írta egy férfi a Facebookon, egy nyilvános posztban. Az eset kedd délelőtt történt az M3-as autópálya bevezetőjénél.

A bejegyzés szerint a férfi megállt a leállósávban, majd visszarohantak segíteni. Egy három év körüli gyerek feküdt a földön, akit az anyja próbált újraéleszteni, miközben a nagymama tartotta kihangosítva a telefont, amelyben a mentők nyújtottak segítséget a kiérkezésükig.

A Telex az esettel kapcsolatban megkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik azt írták, az életmentést az anyuka a mentésirányító telefonos segítségével kezdte meg, közben azonnal a helyszínre indult két mentőegységünk is. A kislányt a gyermekrohamkocsi emelt szintű beavatkozások után életveszélyes állapotban adta át a kórházban. Azt is hozzátették, a gyerek jelenlegi állapotáról nincs információjuk.

A mentők szóvivője szerint sokan azért nem segítenek, mert attól félnek, hogy valamit rosszul csinálnának.

A poszt írója a csalódottságának is hangot adott. Azt írta, "végtelen szomorúság van benne azt a közönyt látva, hogy több száz ember (köztük szülők, édesapák és édesanyák) tétlenül nézik végig, hogy egy édesanya kétségbeesetten, sokkos állapotban küzd a kisgyereke életéért az aszfalton, egy autópálya külső sávjában. Ezt a közönyösséget nem lehet az elsősegélynyújtási ismeretek esetleges hiányával magyarázni. Ezt nem lehet a "sietek"-kel magyarázni. Ezt nem lehet SEMMIVEL sem magyarázni".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.