Bűnügy

Egy vagyonvédelmi cég vezetője ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt

Egy erre szakosodott bűnszervezet szolgáltatásait igénybe véve kerülte el az általános forgalmi adó és más közterhek befizetését.

2022.05.11 21:30MTI

Egy vagyonvédelmi cég vezetője ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt, aki egy erre szakosodott bűnszervezet szolgáltatásait igénybe véve kerülte el az általános forgalmi adó és más közterhek befizetését - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit és társát, aki a céghálóban fontos szerepet játszó egyik vállalkozást irányította, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint az országszerte működő őrző-védő cégek munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be. A bűnszervezet többlépcsős céghálót hozott létre, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és a szolgáltatás nyújtása után fizetendő áfát - bár részben bevallották - nem fizették meg. A bűnszervezet tevékenysége leplezésére a cégeket két-három havonta cserélgette, és jutalékért fiktív számlákat is kiállított.

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban már három összehangolt akcióban a bűnszervezet 14 tagja került letartóztatásba - annak irányítói, az alattuk végrehajtói szinten levők, a cégeket biztosító ügyvéd és más érintettek - míg több gyanúsított szabadlábon védekezik.

A hétfőn egy a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő, vagyonvédelemmel foglalkozó cég irányítóját, valamint a láncolatban közvetlen a számlákat befogadó vállalkozások alatt álló beszámlázó cég vezetőjét vették őrizetbe. A két férfi 2018 és 2022 között a gyanú szerint több mint 500 millió forintot nem fizetett be a költségvetésnek. A nyomozás adatai szerint a bűnszervezet okozta teljes kár nagysága meghaladja a 3 milliárd forintot.

Az ügyészség indítványozta a két őrizetbe vett férfi letartoztatását - tudatta a szóvivő.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.