Bűnügy

Zárkatársát terrorizáló fogvatartott ellen emeltek vádat Szegeden

A férfit minősített zsarolás bűntettének kísérletével, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel, valamint kifosztással vádolják, különösen többszörös visszaesőként.

2022.01.19 21:30MTI

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki fenyegette és bántalmazta zárkatársát Nagyfán, a büntetés-végrehajtási intézetben - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a férfit minősített zsarolás bűntettének kísérletével, különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel, valamint kifosztással vádolják, különösen többszörös visszaesőként.

A vádirat szerint a más büntetőügye miatt Nagyfán fogvatartott férfi tavaly májusban azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha nem utaltat el testvérének 150 ezer forintot, megöli őt és családját is bántalmazni fogja. A sértettben a kijelentései komoly félelmet keltettek, ezért telefonon több alkalommal is ügyvédje segítségét kérte a pénz átutaltatásához. Az ügyvéd azonban közölte, hogy ilyenről szó sem lehet, így a zsarolás eredménytelen maradt.

A vádlott közös zárkájukban a sértett tenyerében egymás után több alkalommal elnyomta égő cigarettáját, azt újra és újra meggyújtva. A bántalmazás következtében a férfinak másodfokú égési sérülései keletkeztek. Az így megfélemlített sértettől ezután azt követelte, hogy adja neki oda a börtön boltjában vásárolt dolgait. A megszerzett dohányt a vádlott egy másik zárkatársukkal megsodortatta és elszívta, az elvett élelmiszerek nagy részét pedig megette. A fenyegetéseknek az vetett véget, hogy a férfit másik zárkába helyezték át - tudatta az ügyész.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.