Bűnügy

Csalásért öt éve körözött férfit fogtak el Lipótvárosban

30 millió forint kárt okozott a férfi.

2021.11.23 21:30MTI

Csalás miatt öt éve körözött, mintegy 30 millió forint kárt okozó férfit fogtak el a rendőrök egy lipótvárosi társasházban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A 32 éves férfival szemben a nyomozó hatóság még 2016-ban bocsátott ki elfogatóparancsot 145 rendbeli csalás gyanúja miatt.

A rendőrök november 16-án fogták el a férfit egy lakásban, ahol több mobiltelefont, laptopot, asztali számítógépet és nyolcmillió forintot találtak. Egy más nevére kiállított, de saját arcképével ellátott személyazonosító igazolványa is volt a férfinak.

A gyanú szerint a férfi 2015-ben sok sértettet tévesztett meg olaszországi nyaralások meghirdetésével, de a befizetett többszázezres összegek ellenére még a szállásokat sem foglalta le. A megtévesztésért a férfi fiktív céget is alapított, amely internetes közvetítő- és kereskedőoldalakkal szerződött, így egyre szélesebb ügyfélkört ért el.

Elfogása után a férfit a XIX. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását - írták a rendőrség honlapján.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.