Bűncselekmény

Hamisított ajánlások felhasználása miatt emeltek vádat három férfi ellen

A hamis aláírásokkal mindkét férfit nyilvántartásba vették képviselőjelöltként.

2021.10.11 23:30MTI

Felfüggesztett börtönbüntetést kért az ügyészség három férfira: a vád szerint úgy igazolták a választói ajánlások meglétét a 2019. évi önkormányzati választásokon, hogy tudták, az íveken hamis aláírások is szerepelnek - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, egy 48 éves és egy 67 éves férfi ugyanazon párt jelötjeként kívánt indulni a 2019-es önkormányzati választáson, a fővárosban. A jelöltséghez szükséges ajánlásokat gyűjtő íveket a két férfi ajánlásgyűjtőként aláírta, ezzel igazolva, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ők gyűjtötték.

Valójában azonban a 48 éves férfi a saját ívein 17 aláírást maga hamisított, a 67 éves férfi ívein pedig - a férfi tudtával - ismeretlen személy hamisított 45 aláírást. A hamis aláírásokkal mindkét férfit nyilvántartásba vették képviselőjelöltként - tette hozzá a főügyész.

Ibolya Tibor tudatta azt is, hogy vádat emeltek egy - ugyanezen párt érdekében eljáró - 68 éves férfi ellen is, aki egy harmadik jelölt nyilvántartásba vétele érdekében adott le olyan aláírásgyűjtő íveket, amelyeken 23 hamis aláírás volt, és amelyek szükségesek voltak a jelölt nyilvántartásba vételéhez.

Mindezeken túl a vádirat szerint a férfiak pártjuk - jóhiszemű - polgármesterjelöltjét is támogatták azzal, hogy aláírásgyűjtőként hamis aláírásokat tartalmazó íveket igazoltak neki.

A Fővárosi Főügyészség a három férfival szemben választás rendje elleni bűntett miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki rájuk felfüggesztett börtönbüntetést.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.