Baleset

Közel 50 méteren át vitte a motorháztetőn az elütött közterület-felügyelőt

A gázoló elmenekült a helyszínről, később feladta magát.

2021.07.20 07:25ma.hu

Két szolgálatban lévő közterület-felügyelő állított meg egy autóst 2021. július 18-án 15 óra 20 perc körül Budapesten, a III. kerület Hídfő utcában. A férfit adatai igazolására szólították fel, de ennek nem tett eleget. A kocsi előtt állő egyik közterület-felügyelőt elütötte majd közel 50 méteren keresztül az autó motorháztetőjén vitte magával, míg a férfi a földre esett. Az intézkedő közterület-felügyelőt a mentők könnyű sérülésekkel vitték kórházba, más nem sérült meg az eset során.

A helyszínről elhajtó 22 éves férfi 2021. július 19-én 14 órakor önként bement a rendőrségre, mivel ismerőseitől megtudta, hogy keresik. V. L. Zsoltot a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályán hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás tartama alatt bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették. ​

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.