Bűnügy

Okiratgyárra csaptak le a hatóságok, 113 ember ellen emeltek vádat

A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek.

2021.07.16 12:02MTI

Hamis okiratokat, köztük főiskolai és egyetemi okleveleket, jogosítványokat, érettségi és nyelvvizsga-bizonyítványokat gyártó banda tagjai és az okiratok megrendelői, összesen 113 ember ellen emelt vádat a Paksi Járási Ügyészség - tájékoztatta a Tolna Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.

A bűncselekmény értelmi szerzője, egy 58 éves, Budapesten élő férfi 2015-ben ismerkedett meg az 55 éves pusztahencsei vádlottal, akinek elmondta, hozzáfér különböző bizonyítványokhoz, amelyekből hamis közokiratokat tud készíteni.

A két férfi elhatározta, hogy hamis iratokkal fog kereskedni; a Tolna megyei vádlott és ismerősei szerzik a megrendelőket, az okiratokat pedig a fővárosban élő férfi gyártja le számítógéppel, nyomtatóval és fénymásolóval. A hamis dokumentumokért minimum 10 ezer, de általában 100-150 ezer forintot kértek - tartalmazza a közlemény.

További három vádlott - egy 37 éves györkönyi, egy 64 éves kunmadarasi és egy 40 éves hódmezővásárhelyi férfi - megrendelőket szerzett a hamisítóknak, a többi vádlott a közvetítésben vett részt, vagy ők maguk voltak a megrendelők.

Az ügyészség 113 ember, köztük a hamis okiratok megrendelői ellen emelt vádat 145 rendbeli közokirat-hamisítás miatt. Az értelmi szerzőre, társára és a fő toborzóra börtönbüntetés kiszabását kérte, 17 millió forintnyi vagyonelkobzás mellett. A többiek esetében felfüggesztett szabadságvesztés, pénzbüntetés és közérdekű munka kiszabását indítványozták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.