Bűncselekmény

Brutális tömegverekedés volt egy csongrádi vendéglőnél: vascső, husáng, lapát és kés is előkerült

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

2021.05.07 19:19ma.hu

A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a két férfinak, akik egy haragosukra támadtak kedd este és minden kezükbe kerülő eszközzel bántalmazták.

A megalapozott gyanú szerint a fiatalabb férfi gépkocsival közlekedett kedd este az egyik megyebeli faluban, amikor meglátta a szintén autóval közlekedő haragosát. A közeli vendéglő előtt mindketten megálltak, kiszálltak az autóból és szóváltásba keveredtek. A vita során a gyanúsított elővett egy kést és közölte a sértettel, hogy "meghalsz". Ekkor a sértett az autójához lépett, egy fahusángot akart elővenni, melyre válaszul a gyanúsított a kést a csomagtartóba szúrta, majd az alkarján megvágta a sértettet.

A sértett a támadás hatására segítségül hívta rokonait, ahogy a gyanúsított rokonsága - köztük az édesapja - is megjelent a helyszínen. A két társaságból többen szerszámokkal, így vascsővel, lapáttal, nyújtófával voltak felfegyverkezve. A vita során a gyanúsított és az édesapja egy-egy vascsővel több alkalommal fejen és lábon ütötték a másik társaság egy tagját, valamint ököllel és lapáttal ütlegelték a sértettet is. A bántalmazásokban több, eddig még nem azonosított személy is rész vett. A vita lezárásaként a sértettet egy biciklivel is megdobták, akinek a többszörös bántalmazás hatására 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek.

Az eseménysorozat végére egy 25-30 fős feldühödött csoportosulás alakult ki a vendéglő előtt.

A felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntette, súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a bűnismétlés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a két férfi letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére.

Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon megtartandó ülésein fog dönteni.
A címlapfotó illusztráció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.