Bűnügy

Szerelmi dráma állhat a brutális dunavarsányi gyilkosság hátterében

A gyilkosságot egy apa és fia követte el egy, a helyiek körében ismert rockzenész ellen.

2021.05.04 07:55ma.hu

Mint arról korábban a ma.hu is beszámolt, agyonszúrtak egy férfit Dunavarsányban; a két feltételezett támadót elfogták.

A Bors úgy tudja a gyilkosságot egy apa és fia követte el. Idősebb D. Sándor felesége pár hónappal ezelőtt hagyta el családját K. Gyuláért. A feleség - a Borsnak nyilatkozó egyik ismerős szerint - ezután teljesen eltűnt: "azóta sem tudta senki, hogy hol van, mindenkivel megszakította a kapcsolatot, elérni sem lehetett, valósággal eltűnt a Föld színéről" - mesélte. D. Sándor és fia azóta együtt éltek.

Csak később derült ki, hogy a feleség csupán pár kilométerrel arrébb költözött, a helyiek közt is ismert zenészhez, K. Gyulához. D. Sándor és fia végül rájuk találtak: hétfőn - éppen a válóper napján - felkeresték őket, a férfit pedig halálra késelték. "Úgy tudjuk, hogy apa és fia együtt támadta meg Gyulát az udvaron, Évike pedig a házban volt. Gyula még kiért az utcára, de ott összeesett" - árulta el a Borsnak az egyik helybeli.

Apa és fia elmenekült a helyszínről, a kiérkező rendőrök azonban azonnal lezárták a települést. D. Sándor végül feladta magát. Fia tovább menekült, ám egyenesen a rendőrség egyik zárába futott bele.

A nőt elvitték kihallgatásra, D. Sándort és fiát pedig őrizetbe vették. A terrorelhárítók is kivonultak a helyszínre, ugyanis az apa és fia is vadász, így több fegyverük is van.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.