Erőszak

Terror: egy katona letartóztatását kéri az ügyészség családon belüli erőszak miatt

A szerződéses katonaként szolgáló férj évek óta rendszeresen bántalmazta, rángatta, lökdöste, fojtogatta feleségét.

2021.04.21 11:06MTI

Testi sértés, becsületsértéssel elkövetett kapcsolati erőszak és erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás miatt folytat nyomozást egy szerződéses katona ellen a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: az eddigi adatok szerint a szerződéses katonaként szolgáló férj hosszú évek óta - az azóta már nagykorúvá vált gyermekei jelenlétében is - rendszeresen bántalmazta, rángatta, lökdöste, fojtogatta feleségét.

Április 19-én debreceni otthonukban egy táblagépet követelt kiabálva a feleségétől. A nő azt mondta, ő nem tette el, de segít megkeresni, mire a férje bántalmazta, az udvaron a földre rántotta és a betonon több métert húzta.

A férfi ezután a házban konyhai eszközöket tört össze és közölte, addig fog törni-zúzni, amíg a felesége a tabletet oda nem adja. Ezután az asszonyt mosogatószerrel, olajjal, kávékrémporral és kólával öntötte le, és az édesanyja védelmére kelő gyermekét is bántalmazással fenyegette.

A nő a nyakán, a könyökén, a combján, valamint a szeme környékén könnyű sérüléseket szenvedett.

A férfi sem az őrizet elrendelése, sem a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, a vallomástételt azonban megtagadta. A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását - olvasható az ügyészség közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.