Bűnügy

A földre tepertek és szexre kényszerítettek egy nőt a XII. kerületben

A vádlott a sértettet hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele.

2021.04.12 10:14ma.hu

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2021. március 12-én, délelőtt, a XII. kerületi, Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, kijelölt turista útvonalon támadta meg az egyedül kiránduló nőt.

A sértettet hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele.

A sértett védekezni próbált, a gyanúsítottal dulakodott, a fogásából kiszabadult, a férfi azonban erősen meglökte őt, amelynek hatására a nő hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni. Egy közelben lévő padnál a megfélemlített nőt végül a nemi vágyának kielégítésére alkalmas szexuális cselekményre kényszerítette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi nyomozói a férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását 2021. április 14. napjáig.

A kerületi ügyészség megállapította, hogy a többszörösen büntetett férfi esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, továbbra is csak a legszigorúbb kényszerintézkedésre jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.