Állatkínzás

Zavarta az ugatás, nyakon lőtte a kutyát - videó

Légpuskával lőtték meg a kutyát egy családi ház udvarán.

2021.04.03 06:12ma.hu

Lilit februárban fogadta örökbe egy család a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Sényőn, miután előzőleg egy gázolásos baleset után az Állatbarát Alapítványhoz került. Kérdéses volt, hogy túléli-e a négylábú, de sikerült megmenteni és végül egy szerető családhoz került. Lili nagyon emberközpontú és barátságos kutya az alapítvány szerint.

Az állat, aki ráadásul süket is, szeparációs szorongással küzd, ami azt eredményezi, hogy ha egyedül marad, akkor ugatni kezd. A szomszédokat ez nem is zavarta és megértőek voltak vele szemben, mivel a család azon dolgozott, hogy ez megváltozzon.

Csütörtökön délután a család elment bevásárolni, a hazatéréskor viszont sokkoló látvány fogadta őket. Ugyanis minden csupa vér volt, Lili pedig a kert hátsó részén nyüszített.

A kutya egy nyakán tátongó lyukkal hevert a földön. Az anyuka egyből rohant vele a Nyíregyházi Állatkórházba, ahol kiderült, hogy nyakon lőtték, a golyó a tüdejében állt meg, ami ráadásul vérzik is.

A család egyből feljelentést tett a rendőrségen, akik órákon keresztül helyszíneltek. Végül arra a megállapításra jutottak, hogy vélhetően a kutya ugatása miatt állt bosszút az állatkínzó.

A család úgy tervezi, hogy kamerarendszert szereltet fel, a kerítést pedig kompletten lecserélik.

Az Állatbarát Alapítvány reggeli tájékoztatása szerint Lili életben van, azonban a sérülés súlyossága miatt, továbbra is válságos az állapota.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.