Bűnügy

Közzétették a videót az SZFE-s maszkot viselő nő elleni késes támadásról

A rendőrök hajtóvadászatot indítottak a 151-es buszon történt támadás elkövetője után, és a férfit nyolc órán belül kézre kerítették.

2021.02.26 17:38ma.hu

Budapest XXI. kerületében, a Szent Imre téren várakozó buszon 2021. február 25-én 7 óra 40 perckor egy férfi késsel megsebezte egy SZFE-s maszkot viselő nő arcát. A mentők kórházba vitték a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a bűncselekmény felderítésére nyomozócsoportot hozott létre, és az elkövető felkutatására hajtóvadászatot indított.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit pár órán belül azonosították, Ó. Bence ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A budapesti nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztállyal közösen nyolc órán belül elfogták a 37 éves férfit. A BRFK Nyomozó Főosztály nyomozói Ó. Bencét közösség tagja elleni erőszak bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A férfi a kihallgatásán részben beismerő vallomást tett, tettét azzal indokolta, hogy a nő olyan jelképet ábrázoló maszkot viselt, amellyel nem szimpatizál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.