Bűnügy

Pókerezés közben ütöttek rajta a miskolci bűnbandán - videó

Tizenöt embert állítottak elő a rendőrök.

2021.02.19 16:28ma.hu

Egy miskolci ingatlanban hajtottak végre ellenőrzést a nyomozók összehangolt akció során 2021. február 16-án. A rendőrök a lakásban három nőt igazoltattak, akik elmondták, hogy egy-egy szobát bérelnek, ahol prostitúciós tevékenységet folytatnak. A szobákat egy általuk csak a keresztnevén ismert férfitól bérlik. A nyomozók azonosították, majd bejelentett lakcímén az esti órákban megjelentek elfogni a férfit, ahol éppen egy illegális kártyaparti zajlott. A lakásban megtartott szemle során a rendőrök a tiltott szerencsejáték lebonyolításához szükséges bankjegyszámoló-gépet, illetve kábítószergyanús anyagokat is lefoglaltak. A pókerparti helyszínéről összesen tizenöt embert állítottak elő. Az elszámoltatás során tizenkét főt tanúként, míg két férfit és egy nőt gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.

Egy 27 éves nőt és egy 25 éves férfit kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrök.

Az eljárás során a nyomozók egy 28 éves férfit őrizetbe is vettek, őt prostitúció elősegítése bűntett, kábítószer birtoklása vétség, valamint tiltott szerencsejáték szervezése bűntett elkövetésével gyanúsítják, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság 2021. február 19-én elrendelt.

A büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztálya folytatja, azonban az összehangolt akció és az elfogások során a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói és a Bükk Bevetési Alosztály munkatársai is közreműködtek.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.