Erőszak

Több csontját is eltörte a másfél éves gyereknek, mert sírt, az anya nem tett semmit

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a 32 éves férfivel szemben, aki olyan durván bántalmazott egy másfél éves gyereket, hogy annak több csontja eltört.

2021.01.08 04:30ma.hu

A Kaposvári Járási Ügyészség közleményében azt írta, a 32 éves férfi élettársa gyermekét bántalmazta többször, és folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés a fő vád ellene. A 21 éves anyát kiskorú veszélyeztetésével vádolják. Az ügyész a vádlottakkal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

A férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiát. A kisgyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, illetve sokat sírt, amely zavarta a vádlottakat.

A férfi kegyetlen eszközökkel próbálta meg elhallgattatni a gyerekeket, az arcát és a testét többször nagy erővel megütötte tenyérrel, de az is előfordult, hogy 40-50 centis magasságból a rácsos gyerekágyba dobta. A gyermek 2020 júliusának végéig több, egyenként is súlyos sérülést szenvedett, borda-, sípcsont- és lábközépcsont-törést állapítottak meg nála.

A kisfiú nem kapott sérüléseire megfelelő orvosi ellátást, mert az anya egy orvosi vizsgálat során elhallgatta, hogyan keletkeztek a sérülések, pedig a törésektől már állni sem tudott a gyerek. A nő a bántalmazások ellen sem lépett fel.

A sérüléseket végül 2020 júliusának végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért a kórház értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot.

A kaposvári nyomozók a bejelentés után őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

A kisfiú azóta felépült a bántalmazások során elszenvedett sérüléseiből, gyermekotthonban helyezték el.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.