Erőszak

Hulladékszállító munkások közé hajtott egy autós Mándokon - videó

Az ismeretlen férfi visszaült az autójába és elhajtott - de nem sokkal később visszatért.

2020.12.05 09:34MTI

Szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé egy autós Mándokon, a sofőrnek és társának több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kell felelnie - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.

A közlemény szerint hulladékszállítást végző munkások kértek segítséget még pénteken a rendőröktől, mert egy autós megtámadta egyiküket, szidalmazta és bántalmazta. Az ismeretlen férfi ezután visszaült az autójába és elhajtott.

Kis idő múlva az autós visszatért, és gépkocsijával nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott. Két munkást, valamint egy időközben segítő szándékkal odaérkező férfit elgázolt, a hulladékszállító tehergépkocsi sofőrjének sikerült kitérnie az útjából.

A gépkocsiban ekkor már ketten utaztak, a gázolás után az utas kiszállt a járműből és szitkozódva a földön fekvő sérültek felé indult, akik igyekeztek mielőbb talpra állni és elmenekülni.

A munkások egy közeli vegyesboltban kértek menedéket a rendőrök megérkezéséig. Támadóik oda is követték őket, az üzlet belülről lezárt ajtajánál állva követelték, hogy jöjjenek ki, és azzal fenyegetőztek, hogy megölik őket.

A záhonyi rendőrök az elkövetőket a helyszínen elfogták. A megyei főkapitányság nyomozói több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki a 38 éves és a 40 éves mándoki lakost.

A munkások könnyű sérüléseket szenvedtek, a mentők kórházba vitték őket - áll a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.