Bűnügy

Videón a budapesti fegyveres trafikrablás, a nyomravezető félmillió forintot kap

A budapesti rendőrfőkapitány bruttó 500 ezer forintot tűzött ki a csoportosan elkövetett rablás elkövetőinek kézre kerítése érdekében.

2020.10.26 17:01ma.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya a nyomozást folytat fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint három férfi 2019. november 27-én 18 óra 45 perckor - arcukat álarccal és símaszkkal takarva - bement egy XVIII. kerületi dohányboltba, ott az alkalmazottat fegyverrel vagy annak utánzatával megfenyegették, és a bevétel átadására szólították fel. A nő a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt. A három férfi a pénzzel a helyszínről elmenekült. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.

A budapesti rendőrfőkapitány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva bruttó 500.000, -azaz ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a budapesti rendőrfőkapitány fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel kapcsolatban, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000/32-379-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.